Átdolgozta az EB kvalifikációs kritériumokat és az egyes országoknak járó kvótákat az EDGF

Az Európai Disc Golf Szövetség 2019. május 10-i közleményében bejelentette azon új szabály módosításait, amelyek a jövőben meghatározzák azt, hogy melyik ország hány versenyzővel képviseltetheti magát az Európa-bajnokságokon. Itt a disc-golf.hu-n a pontos szabályrendszer rövid összefoglalójával jelentkezünk.

A legfontosabb változás az eddigiekhez képest az ún. egyéni és országkvóták megkülönböztetése.

Egyéni kvótákat az új szabályok értelmében kétféleképpen szerezhetnek a versenyzők: egyrészt az egyes diviziók címvédői automatikus kvótát kapnak (fggetlenül attól, hogy esetleg a megelőző EB-n esetleg még másik divizióban játszottak), illetve minden divizióban az egyes országok által jelölt versenyzők közül az EB jelentkezés megnyílásának az időpontjában legmagasabb ratinggel rendelkező játékosok váhatnak automatikus résztvevőkké. Azt, hogy egy adott divizióban hány magas ratingű játékos kap automatikus jogot, egy matematikai képlet határozza meg, amely az adott divizióban indulók létszámával van összefüggésben. Fontos továbbá, hogy FJ18 (EDGC), MP50, FP50, MP60, és MP65 diviziókban kizárólag egyéni kvótákon keresztül lehet részvételi jogot szerezni az EB-re: más szóval ha valaki ezen kategóriákban gondolkodik, akkor Európa legmagasabb ratingű versenyzői közé kell, hogy tarozzon az indulási jog megszerzéséhez.

Az országkvóták szétosztásánál gyakorlatilag az edigiekben alkalmazott szabályrendszer került sztenderdizálásra, pár apróbb módosítással. A legfontosabb ilyen módosítás, hogy az egyes országok által kapott kvóták divíziókra fognak vonatkozni, ezen belül a felosztást megint egy matematikai kpélettel határozzák meg. : pl. ha az eddigi gyakorlat szerint ha egy ország kapott X helyet, akkor mostantól meg lesz határozva, hogy az X-ből mennyi lehet maximum ilyen vagy olyan divizióba tartozó hely.

Minden egyes - az EDGF besorolása szerinti 1-es kategóriába tartozó (Magyarország ilyen) - ország kap 1 specifikus MPO, 1 FPO és egy MJ18 helyet az EDGC-k esetében, és specifikus helyet MP40 és FP40 diviziókban az EMDGC esetében. Ezen túlmenően a többi ország kvótát megintcsak egy matematikai formula alapján határozzák meg, amelynek az ismertetésére az alábbiakban teszek egy kísérletet.

A meghatározáshoz kettő fontos input adatot használnak fel: egyrészt a PDGA Europe által végzett összeírás alapján az adott ország PDGA tagjainak a száma, másrészt egy P változó, amelynek az értéke divizióként eltér. A P értéke megegyezik az adott divizióban szereplő összes európai játékos számával osztva az adott divizióban játékosokat felvonultató országok számával, mínusz 1 az automatikus kvótáért - azaz, hogy egy adott divizióban átlagosan országonként hány játékos van az automatikus helyen túlmenően. A tényektől függetlenül ennek a P-nek az értéke legalább 8-nak kell, hogy legyen.

Egy adott ország az adott divizióban az automatikus kvótán túlmenően P egyes hatványainak az értéke szerint kap kvótákat az alábbiak szerint: ha az adott divizió számossága legalább P^0 (azaz egy) akkor egy kvótát kap, ha a számosság eléri a P^1 értéket akkor 2 kvótát kap, ha a számosság eléri a P^(3/2) értéket, akkor 3 kvótát, ha eléri a P^2 értéket akkor négy kvótát, és így tovább.

Ha valakinek van kedve, akkor számolgassa végig a láthatólag nagyon átgondolt és igazságosnak szánt rendszert, viszont ami a mi esetünkben nagyjából biztos: a csehországi 2020-as EB-re 1-1 darab  MJ18, MPO, FPO, MP40 és FP40 kvótát fogunk kapni, hacsak a következő kb 8 hónapban nem nő meg ugrásszerűen a PDGA tagjainknak a száma. Ezen felül akkor kapunk kvótákat, ha valamelyik játékosunk egyéni kvótát szerez. Az EDGF egyébként idén Szeptemberben fogja várhatóan közzétenni az egyes divizióspecifikus kvóták számát, mind az egyénieket, mind az országspecifikusakat.

Az a lehetőség, hogy egy országkvótára csak bejelentkezünk, de a konkrét nevet nem adjuk meg az a lehetőség továbbra is fennáll, de 2020 március végéig itt is döntetnünk kell.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .