2021-es disc golf szezonról

Szokásosan minden év elején szokott születni egy olyan bejegyzés, amely egy kitekintést ad az előttünk levő szezonra, összeszedi, hogy a hazai disc golfosok milyen eseményekkel tölthetik meg a saját naptárjukat. Most a szokásosnál később ugyan, de mindenképpen még időben érkezik ez a cikk.

 

Lesz-e szezon egyáltalán a járvány miatt?

Valamilyen biztos, hogy lesz. Minden hazai és külföldi versenyszervező, akinek az eseményei már belekerültek a disc-golf.hu versenynaptárába  és sikerült velük beszélni, úgy nyilatkoztak, hogy alapvetően úgy készülnek, hogy az eseményeket meg fogják tudni szervezni. Ennek megfelelően igyekeznek a versenyekre való nevezési díj fizetés határidejét a lehető legmesszebbre kitolni, és igyekeznek az utolsó pillanatig mindent úgy csinálni, mintha biztos, hogy lenne verseny. Emiatt a haza versenyzőknek azt ajánljuk, hogy ők is kezdjék a saját szezonjukat úgy szervezni, mintha nem lenne járvány, ez nagyon sokat segít a versenyek szervezőinek.

Természetesen ha egy a versenynaptárban is feltűntetett verseny mégis elmaradna, akkor arról a disc-golf.hu is be fog számolni.

 

Hazai versenyek - ligák

Legnagyobb örömünkre a hazai disc golfos közösségek, függetlenül attól, hogy egyesületi formába szerveződtek-e, vagy sem, nagyon aktívan kezdték az évet.

A Sportligeti pályán több liga esemény is volt már idén, szinte minden hónapra jut egy elsősorban a kezdőbb, a sporttal most ismerkedő, de a haladóbb játékosok számára is kitűnő edzési/versenyzési lehetőséget biztosító liga. Ezekről jellemzően a disc-golf.hu Facebook csoportjában lehet értesülni, úgyhogy azon közösségi média használóknak, akik még nem tagjai a csoportnak, ajánljuk a csatlakozást.

A Kanyon DGSE pedig Február végén elindította a 4 alkalmas ligáját, amelyen a sportligeti pályához képest egy haladóbb layout-on játszhatnak az érdeklődők.

Mindkettő liga ingyenesen látogatható, és mi nagyon örülünk annak, hogy vannak ilyen kezdeményezések.

 

Hazai versenyek - önálló események

A nagyobb, egy hétvégés események sem maradnak el idén. A versenynaptárban ugyan eddig mondössze 3 esemény van feltűntetve, de remélhetőleg ez nem marad így, főleg ha a járványhelyzet miatt esetleg mégsem tudnának a játékosok külföldre utazni.

  • Április 10-11-n a Debreceni Frizbi SE rendez egy teszt versenyt, amellyel - potenciális pályázóként - a disc golf országos bajnokság lehetséges helyszínét szeretnék tesztelni
  • Július 10-11-n a Kanyon DGSE immáron 12. alkalommal rendezi meg a régió egyik legszeretetteb versenyét Őriszentpéteren, az Őrség Opent
  • és szintén a Kanyon DGSE szervezésében lehet Budapesten is verseneyzni egy kétnaposon, méghozzá a tradicionálisan a Hajógyári-szigeten szervezett Budapest Openen, előreláthatólag Október 9-10-n

Mindenképpen ki kell még emelni Szarvast, és a szarvasi Arborétumot, ahol idén kettő alkalommal is láthatunk golfosokat. Azegyik esemény a CEGC lesz (lásd lent), a másik pedig a hagyományos Arbopen (09.22. - 09.25.), amely az idei évben a PDGA Amateur EuroTour veresenysorozatának része lesz, és a finn NBDG (Natural Born Disc Golfer) csapata fogja szervezni. Az NBDG neve onnan lehet ismerős, hogy ők a házigazdái európa legnagyobb versenyének. Szóval értik  dolgukat.

 

Hazai versenyek - országos bajnokság

A sportág történetében először, a Disc Golf Országos Bajnokság egy háromnapos esemény lesz, augusztus 27 és 29 között. A verseny helyszíne még nem ismert, az MRKSZ azt pályáztatás útján választja ki, de az biztos, hogy ez lesz az év 2 legrangosabb hazai eseménye közül az egyik. Természetesen mihelyst elérhetőek lesznek információk a versenyről, a disc-golf.hu azonnal be fog róluk számolni.

 

Hazai versenyek - CEDGC / Közép-európai disc golf bajnokság

Ha a DGOB az egyik legrangosabb idei esemény, akkor a CEDGC minden kétséget kizáróan a másik ilyen. A CEDGC egy évente megrendezésre kerülő esemény, amelyen közép-Európa 7 országának (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Magyarország, Szlovénie és Horvátország) a legjobbjai mérik össze erejüket. A verseny sajnos 2020-ban a járvány miatt elmaradt, azonban 2021-ben - remélhetőleg - sikeresen meg tudjuk rendezni.

A verseny szervezői a verseny weblapját nemrég indították útnak, és a versenyzők március 1-től el is kezdhették a jelentkezést az eseményre. A disc-golf.hu is be fog számolni az eseményről, illetve mivel erre a versenyre csak egy kvalifikációs rendszeren keresztül lehet bejutni, a kvalifikáció mikéntjéről is hírt adunk itt.

 

Egyéb hazai események, érdekességek

Ugyan ez még nem fix, de minden nagyon abba az irányba mutat, hogy még a nyár folyamán a Fővárosi Önkormányzat elé kerül egy olyan javaslat, amely a budapesti Népligetben kialakítandó fix, 18 lyukas pálya ötletét tartalmazza. Ha a döntés pozitív, akkor a kialakítás akár már idén is elkezdődhet, ez egy hatalmas lépés lenne a sportág hazai történetében.

Ugyanígy, a debreceniek is komoly lépéseket tettek abba az irányba, hogy a városban egy fix pályát tudjanak létrehozni, és nem kizárt, hogy ez a projekt is meg tud valósulni idén.  Ez a pálya ugyan nem egy 18 lyukas, hanem annél kisebb pálya lesz, de mi a sportág fejlődésének szempontjából kifejezetten fontosnak tartjuk ilyen projektek létrejöttét is.

Fazonigazításon fog átesni a budapesti Sportliget is, ahol 1-2 kosarat áthelyeznek, és 1-2 új pozíciót fognak létrehozni, kicsit változatosabbá téve ezzel a parkot.

 

És külföld..

Ahogy fent is írtuk, ha lesz szezon, akkor lesz egy csomó külföldi verseny is. Nem szeretnénk egyet sem kiemelni itt, a disc-golf.hu versenynaptárjában az összes olyan esemény fel van tűntetve, amely magyar versenyzők számára esetleg érdekes lehet. Ha esetleg hiányozna innen valami, azt kérjük jelezzétek a DGB felé.

Talán egy kivételt mégis teszünk: a tavalyi évben nemcsak a CEDGC, hanem a Disc Golf Európa Bajnokság is elmaradt. És idén akárcsak a CEDGC, az EDGC/EMDGC is pótlásra kerül augusztus közepén (Aug. 9-15), Csehországban, a már egyszer PDGA Majornek is otthont adó Konopiste-ben. A versenyen hazánkat 4 versenyző fogja képviselni, az FPO, FP40, MPO, MP40 kategóriákban mind lesznek indulóink. Természetesen erről is mindent megtudhattok innen a disc-golf.hu-ról.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..