Disc Golf Országos Bajnokság 2020 / Arbopen 2020

Disc Golf Országos Bajnokság 2020 / Arbopen 2020

Kedves Disc Golfosok!

Amint azt már korábban jeleztük, az idei év legnagyobb durranásának készülő Central European Disc Golf Championships sajnos elmarad, de ez nem jelenti azt, hogy idén ne vehetnénk be a Szarvasi Arborétumot, és ne rendezhetnénk ott egy nagyszabású disc golfos eseményt. Ezen az oldalon megtaláltok minden fontos infot a versennyel kapcsolatban, de ha úgy érzitek, hogy valami kimaradt volna, akkor akár itt, akár a disc-golf.hu facebook csoportjában ne tudnátok közérdekű kérdéseket feltenni a versennyel kapcsolatban.

A mostani versenyen pár olyan dolgot ki fogunk próbálni, amit a CEDGC-n is csináltunk volna, így kérjük, hogy alaposan olvassátok el az infokat, és ne csak "reflexből" jelentkezzetek.

Köszönjük!

Magyar Repülő Korong Szövetség - Disc Golf Bizottság

Kettő verseny egy helyen, DGOB2020 és Arbopen 2020

 

Akárcsak 2019-ben, az idei évben is kettő verseny kerül egyszerre megrendezésre. A DGOB a Magyar Repülő Korong Szövetség 2020-as évi hivatalos országos bajnoksága, és emellett megrendezésre kerül az Arbopen 2020 elnevezésű nyílt verseny is, mindkettő PDGA C-tier verseny lez..

A legtöbb dolog a kettő versenyen egy és ugyanaz lesz, ebben a részben összeszedtük, hogy mik azok a speciális dolgok, amelyeket az egyes versenyek kapcsán észben kell tartani.

DGOB 2020

  • A versenyen kizárólag azok a játékosok indulhatnak, akik rendelkeznek a Magyar Repülő Korong Szövetség által kiállított, 2020-as évre vonatkozó versenyengedéllyel. A versenyengedélyekkel kapcsolatosan ezen a linken találtok információt.
  • A versenyen a PDGA klasszifikáció szerinti MP40, FP40, MPO, FPO, MJ18 és FJ18 kategóriákat indítjuk. Amennyiben egy kategóriában nincsen legalább 4 jelentkező, úgy az adott kategória nem indul, és az ide jelentkező játékosokat automatikusan átsoroljuk a saját nemük szerinti nyílt kategóriába (MPO és FPO). Az MPO és az FPO kategóriák a jelentkezők számától függetlenül elindulnak.
  • A 40 év feletti kategóriákba (MP40 és FP40) azon játékosok jelentkezhetnek, akik 1980-ban vagy azelőtt születtek, a 18 éven aluli kategóriákba (MJ18 és FJ18) pedig azok a játékosok, akik 2002-ben vagy azután születtek.
  • A versenyen való induláshoz aktív 2020-as PDGA tagság szükséges
  • A verseny kategóriánkénti győztesei jogosultak lesznek a 2020-as Disc Golf Magyar Országos Bajnok cím viselésére

Arbopen 2020

  • A versenyen bárki, bármilyen adminisztratív korlátozás nélkül elindulhat
  • A versenyen a PDGA klasszifikáció szerinti amatőr kategóriákat hírdetjük meg, és kizárólag a nemek szerinti megkülönböztetést alkalmazzuk (MA1 és FA1). Ebbe a kategóriába lesznek besorolva a PDGA szempontból egyébként profinak minősülő versenyzők is
  • Aktív PDGA tagság nem szükséges
  • A verseny győztesei lesznek az Arbopen 2020 bajnokai

Papírmentes verseny

A hazai disc golf sportág történetében először, a verseny (majdnem teljesen) papírmentes lesz. Nem lesznek sem kinyomtatott scorecardok, sem kinyomtatott térképek. A versenyen a DISCGOLFMETRIX alkalmazást fogjuk használni, és a PDGA szabályait az alábbiak szerint alkalmazzuk:

  • minden flight első embere felelős azért, hogy a csoport pontjai az alkalmazásban vezetve legyenek. a kör végén közösen kötelesek ellenőrizni a csoport alkalmazásba felvitt pontjait.
  • amennyiben a flight első embernek nincsennek technikai lehetőségei az alkalmazás használatára (nincsen telefonja, nincsen adatkerete), úgy gondoskodnia kell aarról, hogy a flight valamelyik másik tagja írja a pontokat. Ebben az esetben a flight többi tagjának - sportszerűségből és jófejségből - fel kell ajánlania a segítségét
  • minden kör előtt a versenyközpontban ki lesz téve egy lap, amin a flight-ok vannak rajta. a kör végén a flight első emberének szignójával kell jelezni az azon megadott helyen azt, hogy a csoportjának az aktuális kör eredménye "beadottnak minősül"
  • amennyiben a flight egyetlen tagjának sincsen lehetősége arra, hogy a pontokat írja, abban az esetben a flight felveheti a szokásos papír alapú pontozó kártyát, amelyre innentől a hagyományos szabályok vonatkoznak.

 

A versenyt megelőzően minden indulót fel fogunk vinni a metrix erre a versenyre vonatkozó alkalmazásába, és igyekszünk odafigyelni arra, hogy a versenyzőknek a megfelelő metrix profilját rendeljük hozzá. Ha ez mégsem sikerülne, akkor a verseny indulását megelőzőn kérlek jelezd felénk, hogy gikszer van.

Arbopen Doubles

Amennyiben legalább 8 pár jelentkezik rá, úgy a versenyt megelőző pénteki napon (lásd menetrend) hagyományteremtő jelleggel megtartjuk az első Arbopen Doubles páros versenyt. A versenyre ezek a speciális szabályok vonatkoznak.

  • a "nevezési díj" 2000 forint páronként, amely a helyszínen készpénzben fizetendő. A nevezési díjakból befolyt teljes összeg, plusz egy hozzáadott 16000 forintnyi pénz teljes egészében kifizetésre kerül az első 3 helyezett között. 1. hely 50%, 2. hely 30%, 3. helyezett 20%.
  • a játékosok nemére, korára nincsen korlátozás, de a kettő játékos PDGA ratingjének az átlaga nem lehet magasabb, mint 930 (verseny előtti utolsó update-kor érvényes rating)
  • egy darab 18 lyukas kört játszik a páros, és az ún. "modified best shot" szabályok szerint. Ez azt jelenti, hogy a tee-shot kivételével minden pozícióból mindketten dobtok, és a jobb eredmény számít/onnan játszotok tovább. A tee shot esetében viszont egymás után maximum kettő alkalommal lehet ugyanannak a játékosnak a dobását választani

Helyszín, időpont

A verseny a Szarvasi Arborétumban kerül megrendezésre. A versenyen a versenyzők összesen 3 kört fognak játszani, döntő nélkül. Kettő kört szombaton, hagyományos "shotgun start" metódusban, és egy kört vasárnap, "golf start" metódusban.

2020. szeptember 24, csütörtök

A pálya kora délutántól gyakorolható. Fontos, hogy ezen a napon még belépőjegyet kell váltanotok az Arborétumba.

2020. szeptember 25, péntek

A pálya egész nap gyakorolható, a nevezési díjad megfizetése ezen a napon már feljogosít a parkba történő belépésre.

14:00 és 15:30 között indulnak az Arbopen Doubles párok az egyes lyuktól. A pároddal menj oda, ott kaptok magatok mellé egy másik párt, és 4-en indulhattok is.

Kötelező check-in: a versenyen induló játékosoknak péntek este 8-ig kötelezően be kell csekkolniuk az Arborétum Vendégházában (versenyközpont). A becsekkolás azért fontos, mert nem lesz players meeting, és így jelzed, hogy tuti, hogy eljöttél.

2020. szeptember 26, szombat

9:00: tee-off első kör.
A flight-okat előtte levő este emailben megküldjük a versenyzőknek, a vendégházon ki lesznek írva, illetva a verseny FB oldalára is posztoljuk. Az első körben vegyes csoportok lesznek, Arbopen és DGOB versenyzők közösen.

Kb 12:30 ebédszünet. Akik kértek ebédet, azoknak a Versenyközponthoz  (Vendégház) hozzuk az ebédet.

14:30: tee-off második kör
A flightokat emailben körbeküldjük, plusz vendégház, plusz facebook. A második körben Arbopen és DGOB vegyesen, de pontonként rendezve megy.

Este bulika a vendégházban.

2020. szeptember 27, vasárnap

8:15-10:30 harmadik kör, golf start. Minden csoport az 1-es lyukon kezdi a játékot, kategóriánkánt és pontonként is szétszedve, 10-15 perces indulással (pontos időbeosztás szombat este), minél jobban állsz, annál később indulsz.

A lead card beérkezését követően ebéd (akik kértek), és eredményhírdetés a Vendégházban.

 

Szállás

Ahogy fent is írtuk, az idei évben pár CEDGC dolgot tesztelni szeretnénk, így többek között a szállás megszervezését is.

A szállás megszervezésének a lebonyolításában a Well Travel utazási iroda lesz a segítségünkre, a verseny kettő hivatalos szállását kizárólag rajtuk keresztül tudjátok lefoglalni.

Íme a tudnivalók:

  • szállásfoglaláshoz látogass el erre az oldalra , majd a "Choose Sport Event"-nél válaszd ki a disc golf versenyt
  • kettő szállástípus közül tudsz választani, lakhatsz az Arbo Vendégházban, illetve közvetlenül az Arbo szomszédságában található Aranyszarvas panzióban is. Az egyes szálláshelyek árát, illetve extráit megtaláljátok a foglaló rendszerben
  • nagyon fontos, hogy csak 2 ágyas szobát (vendégház), illetve 6 férőhelyes apartmant tudtok foglalni. Ez azt jelenti, hogy szobánként/apartmanonként elegendő egy embernek foglalnia szállást, ugyanígy a szállások ára szobánként értendő / éjszaka
  • a szállások ára az oldalon EUR-ban van feltűntetve, de természetesen forintban is fizethettek. a foglalási rendszer küldeni fog egy számlát a foglaló személynek, rajta a fizetési instrukciókkal
  • Összesen 6 darab vendégházi duplaszoba, és 4 darab max 6 fős apartman érhető el, és aki kapja marja alapon működik (first come first served, ergo nem érdemes túl sokáig várni a foglalással)

Étkezés

A versenyen játékosoknak és vendégeknek is lehetősége nyílik arra, hogy szombaton és/vagy vasárnap ebédet rendeljenek. Egyelőre még nem tudjuk, hogy ez pontosan mi lesz, de vélhetően valami gyorsan elfogyasztható, ugyanakkor tápláló valami. A jelentkezési lapon egyelőre csak annyit kell ejelzned, hogy igányt tartasz-e ilyenre, arról, hogy pontosan mi lesz a kaja, arról később jön info, és ha ez nem tetszik, akkor még nyugodtan lemondhatod. Az étel ára 1.200,- forint / fő / nap lesz, ami a nevezési díjon felül fizetendő.

Az Arborétum területén egyébként található egy büfé, ahol lehet dolgokat venni.

Arborétum, Pálya

Apró módosításokkal, a pálya pontosan ugyanaz lesz, mint a 2019-es Arbopenen volt. Pályatérképet hamarosan fel fogunk ide rakni.

Ami ennél sokkal fontosabb az pedig ez: az Arborétum egy gyönyőrű park, ami tele van számomra értelmezhetetlenül magas eszmei és esztétikai értékű növényekkel. Az Arborétum vezetőségével sikerült egy nagyon jó viszonyt kialakítanunk az évek alatt, amely többek között annak is köszönhető, hogy civilizált kultúr emberek módjára használjuk az Arborétumot, nem szemetelünk, nem mászunk fel a mammut fenyőre, a dohányosok, csak a kijelölt helyen, nem vegzáljuk a park látogatóit, stb stb stb.

Nagyon szeretnénk, hogy ez így is maradna, emiatt a verseny szervezői fenntartják maguknak a jogot, hogy az esetlegesen az Arbo házirendje ellen vétőket diszkvalifikálják a versenyről.

Nevezési díj, fizetési határidő, mód, jelentkezés

 

A versenyre nemcsak a játékosoknak, hanem az őket kísérő  vendégeknek is regisztrálnia / jelentkeznie kell.

 

Játékosok nevezési díja 12.500,- forint, amivel

  • pénteken, szombaton és vasárnap ingyen beléphetsz az Arbo területére
  • hozzájárulsz az Arborétumnak a terület használatáért fizetendő díjhoz
  • hozzájárulsz a verseny díjainak az árához és az egyéb lebonyolítási költségeihez

A vendégek nevezési díja, 5.000,- forint, amivel

  • pénteken, szombaton és vasárnap kedvezményesen  beléphetsz a Arbo területére

A nevezési díj nem tartalmazza az ebéd árát (1.000,- forint / nap), az külön fizetendő (feltéve ha kérsz ebédet).

A verseny és a választott étkezések díja átutalással fizetendő az alábbi számlára:

Számlatulajdonos: Hatvani Dániel
Számlaszám: 10700505-36814206-55500005
Megjegyzés: mindegy, de derüljön ki belőle, hogy kinek és mit fizetsz

 

NEVEZÉSI ÉS FIZETÉSI HATÁRIDŐ 2020. szeptember 18.

Egyebek, Kontakt

Nagyon reméljük, hogy a fentiekben minden fontos információt sikerült megosztanunk. Ha esetleges kérdéseitek vannak, akkor az alábbi kontakt információkhoz fordulhattok:

Versenyszervező: Magyar Repülő Korong Szövetség, Disc Golf Bizottsága

Versenyigazgató: Hatvani Dániel

Kontakt info: hatvani07@gmail.com, +36307775610

One thought on “Disc Golf Országos Bajnokság 2020 / Arbopen 2020

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .